Nem vagy egyedül

Bátorító üzenet Neked, aki elvesztetted a kisbabádat.

Mielőtt bármi mást elolvasnál

Valószínűleg életed legnehezebb napjait éled. Talán még érzed a testedben, mi történt. Talán sírsz, talán nem tudsz sírni. Talán zsibbadt vagy, talán dühös, talán csak üres. Mindegyik rendben van.

Ne érezd azt, hogy most végig kell olvasnod ezt az írást. Mentsd el, és vedd elő akkor, amikor lesz rá erőd: ma este, jövő héten, vagy fél év múlva. Ez az oldal megvár. Úgy készült, hogy bármelyik fejezetnél kinyithasd, és ne kelljen az elejéről kezdened.

Egyetlen dolgot szeretnék elmondani azonnal, még mielőtt bármi másról szó esne: ami Veled történt, valódi veszteség. A gyászod jogos. És nem vagy egyedül.

Tudom, hogy ilyenkor a szavak kevésnek bizonyulnak. Nem akarok megmagyarázni semmit, nem akarlak gyorsan megvigasztalni. Csak képzeletben melléd ülök, átölellek, és elmondok néhány dolgot, amit talán sokan elmondanának, ha tudnák, hogyan.

1. Ami történt, az megtörtént, és ez fáj

Elvesztetted a gyermekedet. Lehet, hogy hetekig, hónapokig hordoztad. Lehet, hogy csak pár napja tudtad meg, hogy babát vársz, de a remény, a tervek, a képek a fejedben már megvoltak. Lehet, hogy szülés közben vagy közvetlenül utána történt a tragédia. Lehet, hogy egy pillanatra tarthattad a karodban a kicsit, lehet, hogy ez nem adatott meg. Bármelyik is a Te történeted, egy biztos: valaki, aki a Tiéd volt, nincs többé. És emiatt jogos és szükséges a gyász.

Talán megjelent egy (kimondott vagy kimondatlan) üzenet a veszteséged után, amely kicsinyíteni próbálja a történteket: "Hiszen még korai veszteség volt." "Legalább nem ismerted még." "Fiatal vagy, lesz másik." Ezek a mondatok sokszor jó szándékból hangzanak el, mégis fájnak, mert azt sugallják, hogy a fájdalmad nem arányos az eseménnyel.

A gyász azonban nem igazodik a terhességi hetek számához. A kötődés már az első pillanatban elkezdődött, amikor megtudtad, hogy babát vársz - sőt, sokszor már előtte, a vágyban és várakozásban is. Amit elvesztettél, nem csupán egy terhesség. Elvesztettél egy személyt, akit szerettél, és egy jövőt, amelyet már elképzeltél vele: a nevét, az arcát, az első karácsonyát, a vállad fölött átnéző kíváncsi tekintetét.

A szakirodalom erre külön szót használ: jogfosztott gyász (illegális gyász, angolul disenfranchised grief.) Ez az a gyász, amelyet a környezet nem ismer el teljes értékűnek. Nincs temetés, nincs részvétnyilvánítás, nincs gyász-szabadság, sokszor még a gyermek neve sem hangzik el. Aki így gyászol, kétszeres terhet cipel: magát a veszteséget, és azt a a magányt, hogy senki sem beszél róla.

Ha magadra ismertél, tudd: nem képzelődsz, nem túlzol, és nem vagy túlérzékeny. Valódi veszteséget éltél át, és a fájdalmad pontosan akkora, amekkora.

2. A gyászod a Tiéd

Nincs egyetlen, kizárólagosan helyes módja a gyásznak. Ezt azért érdemes kimondani, mert a környezet, a könyvek, a közösségi média és néha mi magunk is elvárásokat gyártunk: ennyi ideig szabad gyászolni, így szabad, ilyen sorrendben.

Talán hallottál már a gyász öt szakaszáról (tagadás, düh, alku, depresszió, elfogadás). Ezt a modellt eredetileg a haldoklók érzéseinek leírására dolgozták ki, és bár később a gyász szakaszainak leírására is használták, a tapasztalat azt mutatja, hogy a veszteségfeldolgozás nem egy lépcső, melyen sorban haladsz fölfelé. Inkább hasonlít a tenger hullámaira. Egyik nap jól vagy, másnap úgy érzed, elborítanak a hullámok. Ez nem visszaesés, hanem a gyász természetes jellege.

Egy másik, ma sokat idézett elképzelés szerint a gyászoló ember két állapot között ingázik. Néha szembenéz a veszteséggel, sír, emlékezik, kérdez, hiányol - máskor kikapcsol, dolgozik, főz, nevet. Szükséges megélnie ezt a szünetet, fellélegzést. Ez az ingázás nem hűtlenség a gyermek emlékéhez, és nem is elfojtás. A lélek így védi magát, hogy ne roppanjon össze. Ha egy délután jól érezted magad, és utána bűntudatod támadt, tudd, hogy ez is a ritmus része.

A gyász megjelenhet testi tünetként is: fáradtság, alvászavar, étvágytalanság vagy mértéktelen evés, szorító érzés a mellkasban, fejfájás, koncentrációs zavar. Megjelenhet érzelmileg: sírás, harag, irigység a várandósok iránt, félelem, bűntudat, megkönnyebbülés, ürességérzés, sőt néha a teljes üresség. Mindezek a normális gyászreakció tartományába tartoznak.

Az egyik ember sír, a másik hallgat. Az egyik beszélni akar, a másik írni, a harmadik inkább mosogatni vagy kertet ásni. Egyiknek az emlékek kellenek, másiknak a távolság. Tedd azt, ami a Te lelkednek segít, és ne azt, amit "szokás."

3. A bűntudatról, a "miért"-ről, és a "mi lett volna, ha"-ról

Szinte minden nő, aki elveszti a kisbabáját, átesik egy kínzó kérdéssorozaton. Mit tettem rosszul? Kellett volna pihennem? Az a stressz, az az orvosság, az az emelés, az az utazás? Miért nem vettem észre előbb? Miért pont velem történt meg mindez?

Ez a gondolatkör a gyász egyik legfájdalmasabb része, és érthető. Az emberi elme nem bírja az értelmetlenséget. Ha van oka, akkor van valami, amit meg lehetett volna akadályozni, és ha meg lehetett volna akadályozni, akkor van értelme a küzdelemnek,a félelemnek, a bűntudatnak is. A bűntudat paradox módon kapaszkodó: azt az illúziót kínálja, hogy kontrollálhattuk volna a dolgokat.

A tapasztalat azonban világos: nem a mozdulatod, nem a gondolatod, nem a munkahelyi stressz, nem a ki nem mondott kétség, nem a haragod, vagy egy pillanatnyi "nem akarom most ezt a babát" idézte elő a magzatvesztést.

Ha kérdésed van azzal kapcsolatban, mi okozta a tragédiát, kérdezd meg a kezelőorvosodat. Jogod van tudni, amit az orvosok tudnak. Sajnos sokszor nem lehet megállapítani az okot, ami miatt normális, ha úgy érzed, gyötör a bizonytalanságérzés. 

Ha a miért-kérdés nem hagy nyugodni, érdemes elmondanod egy hozzáértő szakembernek. Nem azért, hogy ő "megoldja", hanem mert a kimondott bűntudat kisebb, mint a kimondatlan, és a megosztott teher könnyebb, mint az, amit egyedül cipelsz.

Néha a bűntudat más alakot ölt. Megkönnyebbülést érzel a veszteség után, és ettől szörnyen szégyelled magad. Lehet, hogy azt érzed, hogy nem is akartad igazán ezt a terhességet, és most úgy érzed, megbüntettek. Van, akit nem csupán a tragédia, hanem a döntés (például egy orvosi okból szükséges terhességmegszakítás) viselt meg. Ezek az érzések is emberiek, és nem teszik érvénytelenné a gyászt. Az ambivalencia (a vegyes érzések) a szeretet természetes velejárója. Aki szeret, az ritkán érez csak egyfélét.

4. A testedről

Érdemes a testi gyásznak is szentelni egy fejezetet, mert a tested is átment valamin, amiről talán nem beszélünk eleget.

Lehet, hogy vérzel, görcsölsz, fáj a hasad, derekad. Lehet, hogy a hormonszinted hirtelen zuhan, ami önmagában is hangulatingadozást, sírást, szorongást okozhat. Ha a terhesség előrehaladottabb volt, a tej is megindulhat, és ez különösen kegyetlen emlékeztető lehet: a tested még válaszol arra a babára, aki már nincs itt. Ha ez történik Veled, kérj tanácsot az egészségügyi csapattól arról, hogyan enyhítheted a feszülést. Nem vagy egyedül ezzel, és van segítség.

Az orvosi kontroll fontos. Mindenképp menj el rá, még akkor is, ha nehéz. A kórházi környezet, a váróterem, az ultrahang látványa mind fájdalmas lehet. Nem szégyen megkérni valakit, hogy kísérjen el. Kérdezd meg, mikor próbálkozhattok újra, ha erre vágytok, és hogy van-e szükség további vizsgálatokra.

Legyél kedves a testeddel. Pihenj, egyél, igyál, aludj, amennyit tudsz. Ha úgy érzed, a tested cserbenhagyott, tudd, hogy ez a harag természetes része a gyásznak, azonban emlékeztetheted magad arra, hogy a test, amely hordozta a gyermeket, most éppen gyógyul. Nem az ellenséged.

Fontos! Ha erős vérzést, magas lázat, nagyon heves fájdalmat vagy bármi aggasztót tapasztalsz, ne várj, azonnal kérj orvosi segítséget.

5. A gyermeked élete

A modern gyászkutatás egy új szempontot kínál azzal, hogy kifejezi, hogy a gyász célja nem az, hogy "elengedjük" az elvesztett szerettünket, hanem az, hogy új formában találjuk meg a kapcsolatot vele. A szakirodalom ezt folyamatos kötődésnek (continuing bonds) nevezi. Nem arról van szó, hogy nem lépünk tovább, hanem arról, hogy a szeretet nem szűnik meg, hanem átalakul, és a gyermek emléke helyet kap az életünkben.

Ez különösen fontos lehet akkor, ha a babának nem volt ideje "látható" életet élni. Nincsenek fényképek, közös emlékek, nincs senki, aki ismerte volna őt. Épp ezért fontos, hogy Te teremts neki helyet:

• Adhatsz neki nevet. Ha még a terhesség alatt eldöntöttétek, mi lesz a neve, használhatod azt. Ha nem, akkor választhatsz egyet most. A névvel a baba személlyé válik, és könnyebben tudsz róla beszélni.
• Készíthetsz emléket. Ha a kórházban kaptál lábnyomot, fényképet, karszalagot vagy egy takarót, őrizd meg. Ha nem kaptál semmit, nem baj. Készíthetsz egy rajzot vagy egy kis dobozt, amelyben a terhességi tesztet, az ultrahang fotót, egy-egy gondolatot tarthatsz. Írhatsz neki levelet, naplót, verset vagy akár egy dalt is. Elmondhatod neki, amit szerettél volna. Nem kell mesterműnek lennie, a lényeg, hogy kifejezze azt, amit érzel.
• Gyertyát gyújthatsz. A fontos napokon (pl. a szülés kiírt napja, a veszteség évfordulója) megemlékezhetsz róla ilyen formában is. Ültethetsz fát, virágot. Készíthetsz egy (jelképes) síremléket, ahová időről időre ellátogathatsz.

Egyre több kórház kínál lehetőséget a búcsúztatásra vagy temetésre. A kórház munkatársai pontosan el tudják mondani, mire van lehetőség, érdemes mielőbbi tájékoztatást kérni tőlük.

Ha már megtörtént a veszteség, de nem volt lehetőséged méltó módon elbúcsúztatni a gyermeked, és úgy érzed, hiányzik a búcsú, tudd, hogy hetekkel, hónapokkal, de akár évekkel később is tarthatsz egy privát szertartást. Soha nem túl késő megadni a gyermekednek azt a tiszteletet, amelyet megérdemel, és amelyre Te is vágysz.

6. A hit, a kérdések és a lélek

Sokan ilyen helyzetben fordulnak Istenhez - sokan pedig ilyenkor fordulnak el Tőle. Mindegyik érthető reakció. A hitkrízis a gyász egyik legmélyebb rétege, és nem kell vallásosnak lenned ahhoz, hogy átéld. Ilyenkor az ember azt kérdezi: van-e értelme az életnek, ha ilyen dolgok megtörténhetnek?! Létezik igazság? Van valaki, aki lát?

Ha hívő vagy, lehet, hogy megingott a hited a veszteség miatt. Talán dühös vagy Istenre. Talán úgy érzed, magadra hagyott vagy megbüntetett. Ezek az érzések nem a hited elvesztését jelzik, hanem azt, hogy a hit most valódi próbán megy át. A Biblia is ismeri ezt az érzést: a zsoltárok jelentős része panasz, amelyben az ember Istennek kiabálja a fájdalmát, kérdéseit, néha a vádjait is. "Meddig, Uram?" - ez a kérdés a Szentírás legősibb imái közé tartozik. A panasz nem hitetlenség, hanem a hit egyik formája: aki tud haragudni Istenre, az kapcsolatban van Vele.

Fontos kimondani: a veszteség nem büntetés. Nincs olyan hitrendszer, amely komolyan állítaná, hogy Isten a gyermeked halálával Téged akart volna megleckéztetni. Ha valaki ezt mondta Neked (még ha jó szándékkal is), az téved. Hasonlóan fájdalmasak azok a mondatok, amelyek úgy akarják megvigasztalni a gyászolót, hogy "Isten angyalt akart", "így volt jó", "biztos oka van." Ezek a mondatok sokszor többet ártanak, mint használnak.

Ha szeretnél beszélni valakivel a hited elakadásairól, biztosan tud segíteni a kórházi lelkigondozó, a gyülekezeted pásztora, vagy egy olyan keresztény ismerősöd, akiben bízol - ahogy engem is felkereshetsz, szívesen és szakértelemmel kísérlek ebben a nehéz életszakaszban.

A jó lelkigondozó nem ad gyors válaszokat, főleg nem ad válaszokat Helyetted, nem magyarázza meg a szenvedést, hanem meghallgat, és Veled együtt kérdez, ha arra van szükség. Ha az első beszélgetés nem segít, keress fel valaki mást. Nem találjuk meg mindig elsőre azt, aki el tud kísérni minket ebben a nehéz helyzetben.

Ha nem vagy vallásos, a lelki kérdések akkor is megjelenhetnek: Mi értelme az egésznek? Hová tűnt az a biztonságos világkép, ami eddig olyan természetesnek tűnt? Ilyenkor segíthet a természet, a zene, az írás, a csend, a rituálé, a sorstársak támogatása. Ezek mind a spirituális gyógyulás eszközei lehetnek, vallástól függetlenül.

7. A környezeted

Az egyik legnehezebb tapasztalat a veszteség után az, hogy a környezet nem tudja, hogyan viszonyuljon Hozzád. Egyesek eltűnnek, mert félnek a fájdalmadtól. Mások sokat beszélnek, és szavaikkal sót dörzsölnek a sebeidbe. Megint mások úgy tesznek, mintha mi sem történt volna.

Néhány mondat, amellyel valószínűleg találkozol:

• "Legalább már tudod, hogy teherbe tudsz esni."
• "Biztos így volt jó, a természet kiszűri a hibásakat."
• "Fiatal vagy, majd lesz másik."
• "Lépj túl rajta."
• "Legalább nem ismerted még."

Egyik sem rosszindulatból, hanem tudatlanságból, néha pedig kényelmetlenségből fakad: az emberek nem bírják a fájdalmat, és igyekeznek gyorsan lezárni a témát. Neked azonban nem kell passzívnak maradnod. Lehetsz őszinte: "Tudom, hogy jót akarsz, de ez most nem segít. Arra van szükségem, hogy meghallgass." Vagy egyszerűen: "Ez nagy veszteség volt a számomra."

Ha nem tudod, mit mondj, készülj fel néhány mondattal előre. Mondhatod azt például: "Köszönöm, hogy törődsz velem. Most nem szeretnék erről beszélni." Vagy kérhetsz konkrét segítséget: "Jól esne, ha főznél nekem valamit." "Szeretnék sétálni, eljönnél velem?" Az emberek gyakran azért nem segítenek, mert nem tudják, hogyan tehetnék. Ha megmondod nekik, megkönnyíted a helyzetet nekik és magadnak is.

Keress olyan embereket, akikkel biztonságban érzed magad. Lehet a barátnőd, a testvéred, az édesanyád, egy lelkigondozó, vagy akár egy önsegítő csoport tagja. A hasonló veszteséget átéltekkel való találkozás különösen sok erőt adhat, mert ott nem kell magyarázkodnod. Ha van a közeledben ilyen csoport (kórházi, egyházi vagy civil szervezésű), érdemes legalább egyszer elmenni. Ha nyitott vagy online veszteségfeldolgozó csoportokban való részvételre, akkor lehet, hogy a Forrás-csoport lesz az, ahol hatékony segítséget kapsz.

Még egy fontos dolog a környezettel kapcsolatban: ha félsz a közösségi médiától, mert tele van a várandós vagy nemrég szülővé vált ismerőseid fotóival, terhességi bejelentésekkel, vagy hasonló tartalmakkal, nyugodtan némítsd le vagy hagyd el egy időre. Ez önvédelem, nem gyávaság.

8. A párod és a kapcsolatotok

A társad is elvesztette a gyermeket, még ha másképp is éli meg. A férfiak gyászát sokszor láthatatlanként, nem létezőként kezeli a környezet, mert az anya az, akit mindenki kérdez. Eközben az apa talán azt gondolja, erősnek kell lennie, nem szabad összeroppannia, mert Neked szükséged van rá. Így a gyásza elfojtottá válhat, vagy más alakban ölthet testet: munkamániában, visszahúzódásban, ingerlékenységben.

Gyakori, hogy két ember másképp gyászol. Lehet, hogy Te beszélni szeretnél, ő inkább hallgat. Te sírsz, ő túlórát vállal. Te emlékezni akarsz, ő minél hamarabb visszakapni az életét. Ez nem azt jelenti, hogy neki nem fáj, vagy hogy nem szerette a babát. Csak azt jelenti, hogy másképp gyászol. Ilyenkor könnyen kialakul a félreértés: "Neki nem is fáj." "Nem is érti." Pedig ugyanaz a szeretet van mögötte, csak más formában.

Segíthet, ha időt szántok arra, hogy őszintén beszélgessetek. Nem kell megoldani semmit, elég elmondani, hogy ma nagyon fáj. Most nagyon hiányzik. Rettegek. Ha nehéz szavakba önteni, amit éreztek, a közös jelenlét akkor is erőt adhat: egy ölelés, egy közös séta, egy vacsora. Ha a kapcsolat a szándékaitok ellenére hat hét után is feszült, ne várjatok tovább, kérjetek szakértő segítséget.

Ha egyedül élsz, vagy a párod nem támogató, esetleg a kapcsolatotok a veszteség előtt sem volt ideális, a gyászod megélése még nehezebbé válhat. Ilyenkor különösen fontos, hogy legyen valaki más, akire támaszkodhatsz.

Ha vannak már gyermekeid, tudd, hogy ők is érzékelik a változást. Mondj nekik igazat az életkoruknak megfelelően: hogy a baba meghalt, hogy Te szomorú vagy, és ez nem az ő hibájuk. A gyerekek jobban tűrik az igazságot, mint a titkolózást. Ha nem tudod, hogyan beszélj velük, kérj segítséget egy sorstárstól vagy szakembertől.

9. A nehéz napok

Az újabb terhesség alatt valószínűleg erős szorongást érzel. Ez természetes, hiszen te már megtanultad, hogy a dolgok nem mindig úgy történnek, ahogy szeretnénk. Lehet, hogy nehezen tudsz örülni, lehet, hogy nem mersz kötődni, hogy ne fájjon újra. Ez is érthető. Sokan érzik így magukat a következő várandósság során. Ha segítségre van szükséged, bátran kérj. A szülész, a védőnő és a pszichológus mind segíthet, és van, aki kifejezetten ilyen helyzetekre szakosodott.

Az is lehet, hogy úgy döntesz, nem szeretnél újra próbálkozni. Vagy nem tudsz. A veszteséggel együtt a jövőről, a családodról alkotott képed is elveszett. Ez is része a gyásznak, ennek is van létjogosultsága.

11. Mikor érdemes segítséget kérni

• hetek vagy hónapok múlva sem tudsz napi szinten működni (enni, aludni, gondoskodni magadról vagy a családodról),
• tartós, mély szomorúság, reménytelenség, üresség tölt el, amely nem enyhül,
• erős szorongás, pánikrohamok, rémálmok, az eseményről kényszeresen visszatérő képek gyötörnek,
• nem tudsz örülni semminek, és semmi sem érdekel,
• az alkohol, a gyógyszer vagy más szer segítségéhez folyamodsz, hogy túléld a napokat, 
• a bűntudat vagy a szégyen elviselhetetlen,
• a kapcsolataid romlanak, és úgy érzed, teljesen elszigetelődtél,
• bármikor megfordul a fejedben, hogy nem akarsz élni, vagy bántani akarod magad.

Ez utóbbi esetben azonnal fordulj valakihez: szólj a családtagodnak, hívd az orvosodat, vagy ha közvetlen veszélyben érzed magad, hívd a 112-es segélyhívót. Lelki támaszt nyújt az Országos Lelki Elsősegély Telefonszolgálat is, amely a 116-123-as számon érhető el.

A szülés utáni depresszió és szorongás nemcsak azokat az anyákat érinti, akik a babájukkal együtt hagyták el a kórházat, hanem a magzatvesztett szülőket is. Tudd, hogy mindez kezelhető. Ha ilyet észlelsz magadon, az nem gyengeség, hanem egészségügyi állapot, amelyhez létezik segítség.

Segítséget kérni nem a gyengeség jele, hanem az öngondoskodásé, a felelősségé, a bölcsességé. A gyászkísérés (pszichológus, lelkigondozó, mentálhigiénés szakember, gyászcsoport, mint például a Forrás-csoportok) sokat tehet azért, hogy a gyász ne akadjon el, hanem lassan, a maga ritmusában történjen Benned.

12. Gyakorlati lépések az első napokra

Ha most, a kórházból hazafelé, vagy az első napokban azt sem tudod, mihez kezdj, itt van néhány apró, gyakorlati ötlet. Szemezgess belőle bátran.

Az első napokban:

1. Pihenj. Nem kell most semmit megoldanod.
2. Egyél és igyál, még ha nincs is hozzá kedved.
3. Kérj meg valakit, hogy legyen veled, vagy hogy rendszeresen hívjon.
4. Ha tudsz, aludj. Ha nem, feküdj le akkor is. 
5. Ha van kérdésed a kórházi ellátással, az orvosi lelettel vagy a további teendőkkel kapcsolatban, írd le, és tedd fel, amikor a kontrollra mész. 
6. Ne hozz nagy döntéseket (költözés, munkahelyváltás, párkapcsolati kérdések) az első hetekben, ha el lehet halasztani.

A következő hetekben:

1. Találj ki egy kis rituálét, amely a gyermekednek szól (gyertya, levél, séta).
2. Keress valakit, akivel őszintén beszélhetsz. 
3. Mozogj, ha tudsz: egy séta a friss levegőn csodákra képes.
4. Figyeld a testedet és a lelkedet: ha valami aggasztónak tűnik, kérj segítséget.
5. Ha dolgozol, beszélj az orvosoddal és a munkáltatóddal a betegszabadságról vagy a fokozatos visszatérésről.
6. Légy türelmes önmagaddal. A gyász hullámzó természetű, nem pedig egy egyenes vonal.

Később:

1. Engedd, hogy a gyász változzon. Idővel halványulni fog az éles fájdalom, de megmarad a szeretet.
2. Tartsd meg az emlékhelyet vagy az emléktárgyakat, amíg szükséged van rájuk. 
3. Ha egy év múlva, két év múlva egy dal, egy illat, egy dátum újra összetör, ez rendben van. Figyeld meg és ünnepeld meg, hogy egyre jobban kezeled ezeket a helyzeteket.
4. Ha később szeretnél segíteni másoknak, ez is lehet a gyógyulás egyik útja.

13. Egy levél Neked

Kedves Édesanya!

Igen, édesanya vagy. Akár hetekig hordtad a kisbabádat, akár hónapokig, akár a karodban tarthattad, akár csak a szíved alatt, anya vagy. A gyermeked létezett, a Tiéd volt, és a szereteted, amit iránta éreztél, valódi és érvényes.

Nem tudom, miért történt. Nem tudom megmagyarázni, és nem is fogom megpróbálni. Azt tudjom, hogy a fájdalmad jogos. Azt is tudom, hogy a gyász hosszú és kanyargós út, és hogy ezen az úton nem kell egyedül menned.

Lesznek napok, amikor úgy érzed, belehalsz a hiányba. Lesznek napok, amikor észreveszed, hogy egy óráig nem gondoltál rá, és bűntudatod lesz. Lesznek napok, amikor hirtelen elönt a düh, a féltékenység, a keserűség. És lesznek napok, amikor egy halvány reménysugárban, csendben megérzed, hogy a szeretet nem múlik el.

Ne várd magadtól, hogy "túl legyél rajta". Ez nem olyasmi, amin túl lehet lenni. Ez olyasmi, amivel együtt lehet élni, ahogyan egy meggyógyult sebbel, amelynek helyén a heg életünk végéig megmarad, és emlékeztet arra, hogy valami történt - hogy számodra Valaki fontos volt.

Kérlek, vigyázz magadra. Egyél, aludj, sírj, ha kell. Beszélj valakivel. Kérj segítséget, ha szükséged van rá. Engedd meg magadnak, hogy ne legyél erős, ha nem tudsz. Engedd meg magadnak, hogy gyászolj, és azt is, hogy néha nevess.

A gyermeked emléke a Te életed része marad, a maga csendes módján. Nem kell elfelejtened, hogy tovább tudj élni. Megtanulhatsz az emlékével és hiányával együtt élni.

Nem vagy egyedül. Sokan voltak már ott, ahol most Te, és a segítség egy karnyújtásnyira van Tőled.

Addig is: napról napra, lépésről lépésre - ez legyen az alapelv, amely életed következő hónapjait meghatározza.

Szeretettel és tisztelettel,

egy sorstársad

Egy ima, ha szükséged van rá

Uram,

Nem értem, mi történt. 
Fáj a testem, fáj a lelkem, fájnak a kérdéseim.
Száz kérdésem van, válaszom egy sem.
Nem tudok szép szavakat mondani, csak annyit: itt vagyok és fáj.

Kérlek, őrizd meg a gyermekemet, akit én nem tudtam megőrizni.
Tartsd a karodban, akit én nem tarthattam (elég sokáig).
Szeresd jobban, mint ahogy én szeretem.

Adj erőt a napokhoz, amikor nem tudom, hogyan tovább.
Adj mellém támogató embereket.
Adj türelmet, reményt, bizalmat magammal, másokkal és a jövővel kapcsolatban.

És ha nem tudok imádkozni, fogadd el a sóhajtásomat és sírásomat imádságnak.

Ámen.

Segítség egy karnyújtásra

Néhány példa:

• Országos Lelki Elsősegély Telefonszolgálat: 116- 123
• Segélyhívó: 112
• Kórházi lelkigondozó: kérlek, érdeklődj az intézményben
• Védőnő: a veszteség után is segíthet
• Háziorvos, nőgyógyász
• Gyászcsoportok, önsegítő közösségek, mint például az online Forrás-csoportok

Ha hasznos volt Neked ez az írás, kérlek, oszd meg másokkal is, akiknek szükségük lehet rá. És ha készen állsz megosztani a történetedet, és egy támogatói közegben gyógyulni, szeretettel várlak a következő Forrás-csoportban.